Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


super finom keszegezés

2010.03.08

Szuperfinom tavaszi spiccbotozás

Az idén is, mint ahogyan az elmúlt évek során, már nagyon vártam, hogy a jégpáncél eltűnjön a vizek hátáról, és az év első halait megfoghassam. A január csak a horgászfelszerelések hadrendbe állítása, a vízpartra látogatás és sóvárgás jegyében telt el. A februári hónapban már volt valami halvány reménysugár, hogy bevethetem a szereléket. Az első adandó alkalommal mikronimfázni mentem, de inkább csak fázás lett a mikronimfázásból. Négy bodorka érdeklődött csak a műlegyeim iránt. Így a következő hétvégére spiccbotos horgászatot terveztem be.

Szűrés Balogh Róbert írásaira
Balogh Róbert

Teljes mérethez klikkelj a képre!

Édesanyám kertjében szépen kibújt a tavasz hírnöke

 

Barátommal egyeztettem a horgászat előestéjén, felvázolva a másnapi elképzeléseimet, amely szerint a múlt heti lanyha érdeklődés miatt még „jegelem” egy kis időre a nimfázást, helyette spiccbotozni fogok. Lesújtó híreket mondott a barátom, aki a kiszemelt víz partján járt. Az esti erős mínuszok következtében befagyott a vízfelület jelentős része. Pedig már itt a tavasz, hiszen édesanyám virágoskertjében már ott pompáztak múlt héten is a hóvirágok. Természetesen nem adtam fel.

 

Teljes mérethez klikkelj a képre!

Örömmel nyugtáztuk, hogy a víz jelentős része ki van olvadva

 

Az eredetileg tervbe vett víz helyett egy másikat kerestünk fel, ahol szinte minden horgászatunk során fújt a szél, ebből arra következtettünk, hogy valószínűleg nehezebben is fagy be. Biztonság kedvéért beraktam az autó csomagtartójába egy téglát és vagy 20 méter erős kötelet, ha mégsem lenne kiolvadt vízfelület.

Részben igazunk lett. A tó egy jelentős része ki volt olvadva, így nem került sor a jégtörő mutatványra. Egyetlen teremtett lélek sem akart a mínusz 5 fokos hőmérsékletben a parton fagyoskodni (kivéve bennünket), így volt elég hely a szerelék kipakolására és az előkészületekre is.

 

Teljes mérethez klikkelj a képre!

Sötét tónusú, hideg vízi etetőanyag

 

Mielőtt elkezdtünk volna szerelni, bekevertem az etetőanyagot. Hideg vízi keveréket használtam, amelyhez dúsításként VDE Roach pirított kenderes aromát adtam. Hagytam az egészet addig összeérni, amíg elkészítem a spiccbotos szereléket.

 

Teljes mérethez klikkelj a képre!

A lehető legfinomabb főzsinór és előke

 

A körülményekhez illeszkedő szerelék nem volt előkészítve, csak „durva” 12/10-es szerelékek lapultak a létrákon. A lehető legfinomabb szereléket próbáltam meg összeállítani, mert már igencsak vágytam rá, hogy halnyálkás legyen a kezem. A Fox kéttekercses csomagjából a 0,09 mm-es főzsinórt és a két századdal véknyabb előkét választottam. Erre került a szuperfinom anyagú 22-es horog.

 

Teljes mérethez klikkelj a képre!

A vízparton állítottam össze a szereléket, szerencsére volt miből válogatni

Teljes mérethez klikkelj a képre!

Még egy jelző, és a csali pontosan besúlyozza a szereléket

 

Úszóként egy Exner Lion típusú, szuperfinom üvegszálas antennával szerelt modellt választottam. Ez az úszó a legóvatosabb kapásokat is jól láthatóan közvetíti, és kifejezetten a kisméretű csalikhoz használható eredményesen. A súlyozást sörétólmokból alakítottam ki, egyetlen parányi (No. 10) jelzőólmot hagytam a 25 cm-es előke fölött. A főólmozást 7 db sörét adta, ezeket a néha feltámadó szél miatt a jelző felett 20 cm-rel összehúztam.

 

Teljes mérethez klikkelj a képre!

Az egyetlen pinki volt a leghatékonyabb csábító

 

A szerelés közben már bedobtam néhány tojásnyi etetőgombócot, hogy mire elkészülök a készséggel, akkora már a helyemre csalogassanak néhány bodorkát. A szerelék elkészítése után nem maradt más, mint a pinkis csalizás és a bevetés. Először egyetlen pinkivel próbálkoztam, majd kettővel. Az egyetlen pinkire azonnal kapásom volt, egy bodorka merítette el az úszómat.

 

Teljes mérethez klikkelj a képre!

A kora reggeli deres-havas táj egy szép bodorkával

 

Fogtam néhány bodorkát, közöttük egy-két 12 centi fölöttit is, amely ezen a vízen szépnek mondható. Látva a halak pozitív reagálását a csalira és az etetőanyagra, két szem pinkit tűztem a horogra. Nem igazán volt átütő siker, legalábbis ami a méretbeli szelektálást illeti. Kisebb-nagyobb bodorkák vegyesen vették fel a csalit. Volt, amelyiknek alig fért el a szájában a pinkivel csalizott horog.

 

Teljes mérethez klikkelj a képre!

Néha a két pinki is eredményes volt, de nem szelektív

Teljes mérethez klikkelj a képre!

Az alkalmazott szerelék

 

Az apró horgot több esetben szabadítani kellett, így rövidítettem az előkén, hogy a jelzőólmot még közelebb helyezhessem el a csalihoz. Ennek egy közel félórás kapásszünet volt az eredménye. Nem értettem a dolgot, hogy az addig olyan hevesen érdeklődő halakkal mi történhetett. Visszakötöttem az előbbi előkét, s máris újra voltak érdeklődők a horog körül. Szinte hihetetlen, hogy a siker néha azon a néhány centivel hosszabb vagy rövidebb előkén múlik!?

 

Teljes mérethez klikkelj a képre!

Sok apróság – nagy öröm

 

Nagyon boldogan engedtem szabadon a sok gyönyörű bodorkát a horgászat végén. Remélem, méltó folytatása lesz ennek a horgászkirándulásnak a következő hétvégi látogatás is.

 

Teljes mérethez klikkelj a képre!

Az összfogás

 

A napot összegezve azt mondhatom, nemcsak a nagy halak tehetik boldoggá az embert! Persze van, aki csak a nagyobb példányokra horgászik. Nem lehetünk egyformák, mint ahogyan a halak sem… és talán éppen ez a szép a horgászatban. Ahány horgásznap, annyi élmény!

 


Balogh Róbert


Hozzászólás, vélemény - eddig 12db, utolsó: 2010-03-04 19:33:03


Ajánlott termékek

VAN DEN EYNDE Turbo fekete

 

1.590 Ft

Dynamite Baits Silver X keszeges aromák - Roach

 

1.390 Ft

FOX Micro Plus + 12/10

 

2.950 Ft

GAMAKATSU 1050N - 22

 

700 Ft

EXNER LION 1 g

 

350 Ft

TRABUCCO Pallino TFL sörétólom készlet (kis ólmokkal)

 

2.390 Ft

SHIMANO CATANA BX TE1 Alborella spiccbot sorozat

 

38.490 Ft

MAVER Falcon 130SL-700

 

39.300 Ft

 

 

Kapcsolódó írások

Tovább!Néhány héttel ezelőtt indult számomra az igazi horgászszezon. Spiccbottal bodorkáztam egy félig még befagyott tavon. Mára már elolvadt a jégtakaró, és csak a hőmérő bizonygatja, hogy még nem igazán érkezett el az igazi tavasz, hiába mutatja a naptár. A halak már szerencsére aktívak... Tovább...

 

 

Írás ajánlása ismerősnek! 

 

Ajánlott termékek - Spiccbotos horgászat (1381db termék) (Kattintson ide!)
Ajánlott írások - Spiccbotos horgászat (91db írás) (Kattintson ide!)
Videós írások Fogások
Kérés feldolgozása folyamatban...
Hiba az adatok betöltése közben.

SHIMANO Twin Power CI4 4000SRA 69990Ft

SHIMANO Tribal 5500 XTA
új generációs feeder orsó 59990 helyett 49990Ft

SHIMANO Baitrunner
XT 6000RA 35990Ft

SHIMANO Catana BX Specimen Long Range 360 25990Ft

SHIMANO Vengenace Power Feeder szett
22880 helyett 18900Ft

SHIMANO Alivio BX Match szett 23980 helyett 16990Ft

SHIMANO Alivio BX Medium Feeder szett
25280 helyett 16990Ft

FOX Horizon Spod - fonott dobózsinór etetőrakétához 11490Ft

HALABAMA Digitális
mérleg 40 kg 3990Ft

GOLDSTAR Purple Match szett 30000 helyett 15900Ft

ENERGOTEAM Power Feeder szett 29200 helyett 14900Ft

ENERGOTEAM Éjszakai nyeletőfékes feeder szett
26000 helyett 12900Ft

ENERGOTEAM Elite Picker szett
19900 helyett 12900Ft

ENERGOTEAM Komplett Silver Bolo szett
19350 helyett 9900Ft

GOLDSTAR Negra Match 16000 helyett 7990Ft

ARNO Thunder szett
15000 helyett 7990Ft

GOLDSTAR Pluto görgetős
14000 helyett 7990Ft

ENERGOTEAM Fighter szett
13500 helyett 6990Ft

Carp Expert Bojli ajándék kiegészítőkkel
9990 helyett 5990Ft

Carp Expert Komplett szerelékes box 7990Ft

SHIMANO Super Baitrunner10000 XTE-A

45.990 Ft
35.990 Ft - a készlet erejéig!

  Akció ideje: 2010.03.01 - 2010.03.31

X2 Szúnyoglárva hűtő

41.990 Ft
9.990 Ft - a készlet erejéig!

  Akció ideje: 2009.05.15 - 2010.12.31

SPRO Intruder LCS 450 páros

13.980 Ft
11.990 Ft - a készlet erejéig!

  Akció ideje: 2009.07.24 - 2010.03.31

JAF Pontyos merítőfej kicsi

2.190 Ft
1.690 Ft - a készlet erejéig!

  Akció ideje: 2009.12.09 - 2010.03.31

MOSELLA Gumírozott esőruha XXXL

2.990 Ft
1.990 Ft - a készlet erejéig!

  Akció ideje: 2008.09.01 - 2010.12.31
 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.